Itt is megtalálsz:

2024/11/26

Christina Lauren: Az ​édenkertprobléma🌺

 Korábban olvastam már az írónőtől másik könyveket, de szerintem bátran állíthatom, hogy ezt szerettem eddig a legjobban. Féltem, hogy nem fog tudni újat nyújtani, de tévedtem. Ez a könyv valami csodálatos volt!

Köszönöm a példányt a 21. század Kiadónak!

RENDELD MEG ITT!

FÜLSZÖVEG

Anna Green egyetem alatt névházasságot köt a lakótársával, Liammel, hogy olcsó albérletben lakhasson. Aztán tudomása szerint elválnak, és ki-ki boldogan megy az útjára.
A lány számára csak három évvel később derül ki, hogy Liam százmillió dolláros vagyon örököse, és azért volt szüksége a névházasságra, hogy hozzájusson a pénzhez.
Liamnek öt éven át kell boldog házasságban élnie ahhoz, hogy teljesítse a végrendelet feltételeit. Az idő lassan le is telik, de a család meg akar ismerkedni a feleségével.
Liam pánikba esik: vajon el tudja játszani Anna az illedelmes feleség szerepét a dúsgazdag szülők előtt? Ahogy telnek a napok, Liam rádöbben, már nem is az foglalkoztatja, hogy megszerzi-e a milliókat. Tényleg megtalálta az igazit?
Megrontja-e a felső tízezer világa Annát? Sikerül-e egyben tartani a kapcsolatot, ami eleve hazugságra épült?


VÉLEMÉNYEM A BORÍTÓRÓL:

Nemcsak a borító csodás, de az ÉLFESTÉS is! 🤌🤌 Illik a történethez, igényes és ízléses, harmonizálnak a színek. Számomra nem is túl sok. 5/5*


VÉLEMÉNYEM A TÖRTÉNETRŐL:

Anna és Liam azért kötnek házasságot, hogy az egyetem ideje alatt olcsó albérletben élhessenek. Anna akkor még nem is gondolja, hogy ez évekkel később, már az egyetem után milyen kihatással lesz az életére, és mennyi bonyodalom okozója lesz egyetlen házassági papír... hiszen tudomása szerint elváltak.

Liamnek azonban szüksége van 5 év házas életre ahhoz, hogy megszerezze az 100 millió dolláros örökségét, amit nagyapja hagyott rá. Lassan letelik ez az idő, de Liam óriási és dúsgazdag családja meg szeretne ismerkedni a "feleségével", hiszen közel 5 év alatt egyszer sem tudtak találkozni vele. Erre pedig nincs jobb alkalom, mint Liam lánytestvérének az esküvője, amit egy magánszigeten rendeztek meg. 

Csakhogy Anna még mindezek közül semmiről nem tud. Liam azt sem tudja, hogyan tálalja ezt az egészet neki, ráadásul az etikettet is meg kell tanítania, hiszen a lány nem gazdag családban nőtt fel, ahol csakúgy dobálóznak a milliókkal...


(saját kép) 

Liam és Anna kapcsolata nagyon szépen alakult ki, itt nem éreztem semmit összecsapva és elhamarkodva, pláne, hogy érzelmeik nem voltak az elejétől fogva határozottak. Szerencsére váltott szemszögben íródott a könyv, aminek nagyon örültem, mert őszintén kíváncsi voltam Anna és Liam gondolataira is. (Gondoljatok csak bele: Liam megjelenik Anna lakásán, hogy elmondja neki, hamarosan Szingapúrba kell repülniük, majd ott egy szigeten el kell játszaniuk a boldog házaspárt. Anna eközben pizsamában, kócosan, lefolyt szemfestékkel, marihuánás gumicukrot eszegetve ül a kanapén.) 🌺

Anna nem véletlen nem mer megnyílni a család előtt, hiszen mindenki toxikus és egy konkrét katasztrófa (tisztelet a kivételnek!). Liam apja egy gigantikus s*ggfej, talán ő idegesített engem az egész könyvben a legjobban. Nárcisztikus, minden vágya az, hogy Liam egyszer átvegye a helyét a családi vállalkozásban, de Liam sosem vágyott erre... Csak fél nemet mondani apjának.

A történet rövid időt ölel fel, de cselekményből nincs hiány. Azt hittem, a szerzőpáros e könyve is főként humoros lesz (az is volt, hiszen nagyon nagyon sokat mosolyogtam rajta), de a vicces részek mellett komolyabb témák is megjelentek benne, mindkét főszereplőnk oldalán. 

A mellékszereplőket nem tudtuk annyira megismerni, én például Anna legjobb barátnőjére kíváncsi lettem volna még, hiszen elég jókat chateltek. :)

Nagyon örültem, hogy Anna művészi énjét is megismerhettük, és ez a szigetre utazással sem szorult háttérbe, sőt! Bár végül kerekedett a festményei miatt egy kis kalamajka, végül minden megoldódott. 🌺

Imádtam a sziget leírásait, 100%-osan oda tudtam képzelni magamat minden helyszínre. A kis ház, amit pedig Liam és Anna megkaptak az esküvő idejére, valami meseszép lehetett. (És nyilván csak egy ágy volt, haha.) 

Minden romantika-rajongónak tudom ajánlani ezt a könyvet, pláne, ha szeretitek az alábbi trope-okat:
🌺elrendezett házasság
🌺slow-burn
🌺fake dating
🌺grumpy x sunshine
🌺váltott szemszög
🌺only one bed


ÉRTÉKELÉSEM: 5/4,5 - fél csillag levonás, mert minimálisan túlnyújtották a könyvet, és néhány rész kevésbé volt izgalmas + nem ismerhettünk meg eléggé 1-2 fontos szereplőt!

"– Anyám egy pár Gucci papucsot tart a hátsó ajtó mellett, hogy abban vigye ki a szelektív hulladékot.
– Igazán büszke lehet magára, hogy nem az inassal csináltatja ezt is.
– Csak mert az inas este hatkor végez."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése