2025/01/03

Freida McFadden: A téboly otthona

Ahogy elkezdtem egyre több bloggernél látni ezt a könyvet, befészkelte magát a fejembe egy gondolat, hogy mi lenne, ha én is adnék neki egy esélyt? Egy dologtól nagyon féltem azonban: 2021 február óta, tehát amióta a Verity-t olvastam, nem igazán akadt a kezembe jó thriller, azt pedig elképzelni sem tudtam volna, hogy valaha bármi is lekörözi CoHo regényét.
Aztán jött ez.

Köszönöm szépen a példányt az Álomgyár Kiadónak!


FÜLSZÖVEG
Egy ​történet, amelyben nincs bárány. Csak farkasok vannak.
Üdv a családunkban – fogad az elegáns Nina Winchester új házvezetőnői állásomban. Ez a munka az egyetlen esélyem, hogy új életet kezdjek. Itt az lehetek, akinek csak látszani akarok. Csakhamar rá kell azonban jönnöm, hogy Winchesterék titkai a sajátjaimnál is sokkal sötétebbek és ijesztőbbek.
Nap mint nap lelkiismeretesen kitakarítom munkaadóim fényűző otthonát, elhozom a lányukat az iskolából, és ízletes vacsorát főzök az egész családnak, majd apró padlásszobámba térek elkölteni a magam jóval szerényebb vacsoráját.
Igyekszem tudomást sem venni róla, hogy Nina gyakran csak azért csinál felfordulást, hogy kárörvendve nézze, ahogy összetakarítok, hogy miféle blőd hazugságokat gyárt a lányáról, és hogy mint válik Andrew, a jóképű férj napról napra elgyötörtebbé. De ha olykor Andrew fájdalommal telt, szép, melegbarna szemébe nézek, nem tudom megállni, hogy elképzeljem, milyen is volna Nina helyében lenni. Birtokba venni impozáns gardróbját, puccos kocsiját és tökéletes férjét.
Fel is próbálom egyszer egyik ragyogóan fehér estélyijét, csak hogy lássam, hogy áll. Ő persze rájön, s mire én megtudom, hogy padlásszobám ajtaja csak kívülről zárható, úgy tűnik, már késő.
Csakhogy Winchesteréknek sejtelmük sincs, ki vagyok én. És mire vagyok képes.

VÉLEMÉNYEM A BORÍTÓRÓL: 
A másik (piros) borítós kiadás egyáltalán nem az én ízlésem, ezért is lettem nagyon boldog, amikor megtudtam, újra kiadják a könyvet, de most az eredeti (kék) borítóval, ami fényévekkel jobb.

VÉLEMÉNYEM A TÖRTÉNETRŐL:
Őszintén, nem is tudom, hol kezdjem. Egy ilyen ZSENIÁLIS történetet nehéz szavakba foglalni. Freida McFadden regényei esetében tipikusan olyan könyvekről beszélünk, amik 1-2 nap alatt elolvashatók, hiszen egyik sem túl hosszú (A téboly otthona sem éri el a 400 oldalt), brutálisan csavarosak (folyamatosan leesett az állam), és hihetetlenül jó stílusban íródtak. Le sem lehet tenni ezt a könyvet, hiszen a fejezetek rövidek, nagyon olvastatja magát, és a sztori is olyan, hogy ha egyszer beránt, nem ereszt el.
 
Millie Calloway új házvezetőnői állásra tesz szert, mégpedig a jómódú Winchester családnál kap munkát. Nina Winchester kívülről egy kedves, mosolygós asszonynak mutatja magát, azonban Millie hamar rájön, hogy ez csak egy álca, és a nő valójában cseppet sem olyan...

Néha direkt csinál felfordulást a házban, hogy Millie-nek kegyetlenül sokat kelljen takarítania. Mindenbe beleköt, kiabál, és össze-vissza hazudozik még a saját kislányával kapcsolatban is. (Aki egyébként ijesztőbb nem is lehetne Millie számára...)

Millie nem is érti, egy ilyen nőnek hogyan lehet olyan jóképű és kedves férje, mint amilyen Andrew. Pláne, hogy a férfin látszik, mennyire utálja ezt a helyzetet, és napról napra elgyötörtebbé válik.

Lehet, hogy Millie a sajnálat mellett kicsit bele is szeretetett a férfiba, és szeretné megtudni, milyen lehet Nina helyében lenni...?

Lehet.

De arra sajnos későn jött rá, hogy a kis padlásszobájának az ajtaja CSAK kívülről zárható.

(saját kép)

Miután Millie rájön hogy a szobájával nem stimmel valami, olyan szinten beindul a cselekmény, hogy el sem tudom képzelni, hogy valaki könnyedén lerakja közben a könyvet és befejezi az olvasást. Én erre képtelen voltam. 

Brutális titkok derülnek ki, és azt is megtudjuk, hogy SEMMI és SENKI nem az, akinek látszik. 

A TÉBOLY OTTHONA azonnal a kedvenc thrilleremmé vált az elolvasása után. Számomra EZ az igazi csavaros történet, és ilyenekre van szükségem, amikor azt mondom, olvasnék valamit tele plot-twistekkel, de olyat, hogy ne bírjam letenni. Mert tudjátok, ez egy olyan könyv volt, amit sok helyen tátott szájjal olvasol. És bár várod, mi lesz a vége, mégsem akarod, hogy vége legyen...

ÉRTÉKELÉSEM: 5/5***

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése