Odáig vagyok Freida McFadden könyveiért, rengeteget olvastam már tőle, de még mindig ez a sorozata az abszolút kedvencem. Mindig félő, hogy vajon lesz-e olyan jó a második rész egy sorozatban, mint az első volt, de szerencsére itt egy kicsit sem kellett csalódnom, bőven hozta az elvárt színvonalat.
Köszönöm a példányt az Álomgyár Kiadónak!
FÜLSZÖVEG
Nehéz olyan munkaadót találni, aki nem kérdez túl sokat a múltamról. Ezért hálát adok a szerencsémnek, hogy Garrickék mégis munkát adnak nekem. Takarítom a pazar penthouse-ukat, és flancos ételeket készítek a makulátlan konyhájukban. Itt dolgozom egy darabig, míg meg nem kapom, amit akarok.Szinte minden tökéletes. Azonban még mindig nem találkoztam Mrs. Garrickkel… Biztos vagyok benne, hogy az ő sírását hallom az ajtón túlról. Látom a fehér hálóinge nyakán a vérfoltokat, mikor mosok. Aztán egy nap nem tudom megállni, és bekopogok hozzá. Lassan feltárul előttem a vendégszoba, és amit odabent látok, az örökre megváltoztat mindent.
Ekkor ígéretet teszek. Elvégre nem ez lenne az első alkalom. Meg tudom védeni Mrs. Garricket, miközben a saját titkaimat is biztonságban tartom. Douglas Garrick rosszat tett, és meg fog fizetni érte. Csak az a kérdés, hogy meddig vagyok hajlandó elmenni…
VÉLEMÉNYEM A BORÍTÓRÓL:
Itt is ugyanazt tudom elmondani, amit már az első résznél is leírtam: imádom az eredeti borítót, és nagyon örülök, hogy így is megjelent a sorozat. Figyelemfelkeltő és letisztult is egyben. 10/10
VÉLEMÉNYEM A TÖRTÉNETRŐL:
Millie nagyon boldog, amikor végre valahára sikerül munkát találnia, hiszen múltja miatt ez nem egyszerű számára. Mr. Garrick luxus penthouse-ába kerül, ahol mindössze takarítania és főznie kell. Egyszerű, ráadásul minden tökéletes is körülötte... egy dolgot kivéve: a férfi feleségét, Mrs. Garrick-et még egyszer sem látta, mivel a férfi megtiltotta neki, hogy bemenjen a hálószobájába. A felesége ugyanis gyengélkedik.
Egyik nap azonban munka közben egy véres hálóinget talál, majd mintha egy nő sírását hallaná az egyik ajtó mögül... és Millie rájön, hogy valószínűleg semmi sem az, aminek látszik. És ismerjük őt: mindent kinyomoz, úgyhogy ezesetben sem marad tétlen.
Amikor viszont végre benyit a szobába, olyan dolgot lát, ami mindent megváltoztat.
Féltem, hogy a második rész nem fogja hozni az elsőnek a színvonalát, mert nagyon hasonló sablonra épül majd az egész. Nyilván megjelennek benne hasonló dolgok, viszont összességében egy teljesen más történetet kaptunk. Azt gondoltam, most rájövök majd mindenre még Millie előtt, mert tudom, mikre kell figyelnem...
Ó, hogy én mekkorát tévedtem. Amikor Freida könyvei elérkeznek a II. részhez, akkor kell rájönnünk, hogy semmit nem tudunk, eddig teljesen félrevezettek minket. És ha még van III., IV. rész is... akkora pofonokat kapunk, hogy azokból sosem térünk magunkhoz. 😁
Konkrétan ennél a könyvnél bátran kijelentettem: Freida számomra a nagybetűs thriller írónő. Néhány óra alatt elolvastam a könyvet, szinte egy ültő helyemben. Imádom, hogy minden könyve nagyon olvastatja magát, és erre még a rövid fejezetek rátesznek egy lapáttal, és garantálják, hogy ne tudd letenni.
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése