Nagyon sok helyen láttam már angolul ezt a könyvet, mielőtt én is elolvastam. Tiktokon elég nagy népszerűségnek örvend sok olvasó körében, ezért döntöttem úgy, hogy adok neki egy esélyt. A fülszövege is egyedinek, különlegesnek tűnt és kíváncsi lettem, miért szeretik ennyien.
Köszönöm a példányt a Maxim Kiadónak!
FÜLSZÖVEG
Autumn és Finn régen elválaszthatatlanok voltak. Aztán valami megváltozott közöttük. Vagy ők változtak meg. Most mindent megtesznek azért, hogy ne vegyenek tudomást egymásról. Autumnnak ott van a barátja, Jamie, és a szűk baráti társasága. Finn pedig az a fiú lett a suliban, akit mindenki a közelében akar tudni. Ettől azonban Autumn minden találkozásukkor azzal az egyre erősödő és mardosó gondolattal küzd, hogy talán a dolgok másképp is alakulhattak volna. Talán együtt kellene lenniük.
Augusztusban azonban a dolgok örökre megváltoznak. És ahogy telik az idő, Autumn kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy mennyire másképpen alakulhatott volna az életük, ha soha nem váltak volna el útjaik…
VÉLEMÉNYEM A BORÍTÓRÓL:
Nagyon tetszik, mert semmi hivalkodó nincs benne, egyszerű, de szerintem abszolút tökéletesen illik a könyvhöz. 5/5
VÉLEMÉNYEM A TÖRTÉNETRŐL:
Nagyon nagy elvárásokkal kezdtem bele a könyvbe, de szerencsére majdnem maximálisan megfelelt az elvárásaimnak. Négy csillagot adtam neki végül, már néhány napja befejeztem, de még mindig sokat gondolok rá. Már az olvasás előtt sejtettem, hogy a sztorinak hasonló kimenetele lesz, de az első fejezet után ez teljesen be is bizonyosodott sajnos.
Nem egy átlagos young adult könyvet kaptam, hiszen ez nem egy teljesen megszokott történet. Autumn és Finn régen legjobb barátok voltak, egyszerűen elválaszthatatlanok. Születésük óta ismerték egymást és évről évre csak egyre jobban megszerették a másikat. De egyszer hirtelen valami megváltozott, és nemhogy nem keresik egymás társaságát, de ha találkoznak, akkor is furcsa az egész helyzet. Két különböző baráti társaságba kerültek, teljesen más klikkben voltak, nem beszélgettek már.
Autumn-nak párja is lesz, Jamie, akit bár eléggé kedvel, mégis tudja, hogy nem lehet ő az igazi, és nagyon sokszor bizonytalan. Úgy gondolja, hogy a dolgok másképp is alakulhattak volna közte és Finn között. És mindig belegondol, hogy milyen más életük lenne akkor, ha soha nem hidegültek volna el egymástól. De sajnos Finn-nek barátnője van, és látszólag minden rendben közöttük.

Volt néhány számomra érthetetlen és felesleges dolog ebben a könyvben (Autumn tiara imádata például. Hogyan viselte minden nap a suliban???), de összességében szerettem a könyvet és a karaktereket. Nem feltétlen mondanám őket egyedieknek, de mégis közel tudtak kerülni hozzám.
Nagyon fájdalmas volt, még úgy is, hogy az első fejezetben sok dolog kiderül. Ez a könyv bemutatta, hogy az élet és a szerelem soha nem tökéletes. Szerettem, hogy valósághű és realista volt, nem pedig csillivilli és tündérmesébe illő.
Kedvelhető sztori volt, de én sajnos nem értem az óriási hype-ot körülötte. Tipikusan olyan könyv, hogy jónak jó, de igazából semmi extra.
AJÁNLOM NEKED, HA
-valami másfajta romantikus történetre vágysz
-valami másfajta romantikus történetre vágysz
-szívesen olvasnál egy fájdalmas, valóságos young adult könyvet
-sok Tiktok szenzációt olvastál már, és erre is kíváncsi vagy
-sok Tiktok szenzációt olvastál már, és erre is kíváncsi vagy
,,Úgy szeretem, hogy meg sem tudom határozni; mintha ez az érzés külön szerv lenne a testemben, ami nélkül nem tudnék élni, bár az anatómia könyvekben nincsen benne."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése