2023/08/08

Lynn Painter: Jobb mint a filmeken

 Már a megjelenés előtt rengetegszer láttam ezt a könyvet, nagyon sokan szeretik és áradoznak róla. Kíváncsi voltam, lehet-e jobb, mint az írónő előző könyvei. Igen, lehet. 
Köszönöm szépen a példányt a Kossuth Kiadónak!

RENDELD MEG ITT!

FÜLSZÖVEG:
Az örök álmodozó Liz Buxbaum szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön, és Michael legyen a partnere a szalagavató bálon. Célja elérése érdekében még a szomszéd sráccal, Wesszel is összehaverkodik, akivel pedig gyerekkoruk óta folyton csak borsot törnek egymás orra alá. Liz abban bízik, hogy Wes jóbarátja Michaelnek, és majd segít összehozni vele a régóta vágyott, romantikus randevút.

Miközben mindent elkövetnek, hogy Michael felfigyeljen Lizre, a lány azon kapja magát, hogy egyre jobban megkedveli West, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiúval. Bár Liz azt hiszi, mindent tud a tökéletes randiról és a romantikus szerelemről – hiszen nincs olyan romantikus film, amelyet ne látott volna legalább százszor –, egy idő után úgy érzi, át kell értékelnie mindent, amit korábban gondolt a boldogságról. Mert hiába Bridget Jones minden jótanácsa, hiába a 10 dolog, amit utálok benned humoros pillanatai vagy a Kate és Leopold tündérmesébe illő története, a valóság mindig sokkal fordulatosabb és emlékezetesebb, mint a filmek. És persze igazabb is.


VÉLEMÉNYEM A BORÍTÓRÓL: Ezt is imádom, az ilyen típusú borítókkal nehéz mellélőni. 5/5*, teljes mértékben illik a sztorihoz.


VÉLEMÉNYEM A TÖRTÉNETRŐL:
Ez a könyv hihetetlenül nagy kedvenc lett, megmondom őszintén, nem is számítottam erre. 
Eddig úgy voltam Lynn Painter könyveivel, hogy jó, oké, tökre tetszett, nevettem rajtuk sokat és szerettem rájuk gondolni, de igazából semmi extra és egyszer olvasós kategória. 
Aztán jött EZ. A nagybetűs Lynn Painter könyv!!!!!
Más közeg, más karakterek, más hangulat.
Amikor elolvastam a fülszöveget, már tudtam, hogy imádni fogom és nekem íródott ez a sztori, de ettől függetlenül nagyon meglepett. Mert még 100× jobb volt annál, amire számítottam.

Az egész könyvnek a hangulata magával ragadott és imádtam a szereplőket, Lizt és West örökké a szívembe zártam. Mondhatni ez egy komfort könyv lett a számomra, néhány óra alatt elolvastam és utána vertem a fejem a falba, hogy miért nem lassítottam? 
Mert nem lehetett!
Ha éppen nem olvastam, akkor a könyvre gondoltam és arra, hogy hogyan fog folytatódni.
Sok résznél magamra ismertem Liz személyében... Ő örök álmodozó és hiszi, hogy az igazi számára is úgy jön el, mint a filmekben szokott. Romantikus film és romkom rajongó, a kedvenceit már százszor látta és azt gondolja, a szerelemről is mindent tud.

(saját kép)

De aztán rá kell jönnie, hogy az
élet nagy játékos, elég sok benne a csavar és a meglepetés. Nincs megrendezve, nincs garantálva semmi. Ez a színtiszta valóság.
A történetben nagyon sok filmes utalás volt, imádtam ezeket a részeket és rengeteg filmhez kedvet is kaptam olvasás közben. 
Mégegy pluszpont, hogy könyveket is emlegettek benne, például a nagysikerű Bridgerton sorozatot! :)
A könyv egy enemies to lovers alapsztorira épül. Liz kicsi kora óta szerelmes Michaelbe, azonban nem hiszi, hogy a fiú ugyanezt érezné iránta. Ezért segítséget kér Wes-től, attól a fiútól, akivel évek óta folyamatosan szívatják egymást. Azt kéri tőle, hogy segítsen neki összehozni egy romantikus randit Michael-lel. Szeretné, hogy a Nagybetűs Szerelme végre felfigyeljen rá. Wes pedig belemegy ebbe a tervbe és összedolgozik a lánnyal.
Hupszi!
Hogy micsoda???
Nem jött be a terv?????

410 oldal úgy elrepült, hogy észre sem vettem. Ez is egy olyan olvasmány volt, amit mindig szívből fogok ajánlani mindenkinek. 
Ha Lynn Painter eddigi könyvei nem jöttek be, szerintem ennek mindenképpen adj egy esélyt, mert teljesen más és SOKKAL JOBB! 
Gondolkodás nélkül jár az 5 csillag! ★ A legjobbkor olvastam szerintem ezt a könyvet... És tuti lesz újraolvasás.


,,–A lényeg, hogy a csajos filmeknek nevetségesen semmi, de semmi közük a valósághoz. Mint például: „ Nézd már, ezek ketten annyira különbözőek, és annyira utálják egymást, de… várjunk csak! Biztos, hogy olyan nagyon különböznek?”
–Ellenségekből szerelmesek. Klasszikus leosztás."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése